Nicky's Stories ♥
FHL 3.1

Faith. Hope. Love.

 

Idegesten kattog rmra nztem, ami pont elttte a reggel 8 rt. Az jjel, valamint hajnal folyamn alig hunytam le a szemem. Amikor becsuktam sem tudtam pihenteten aludni. Csak amolyan „muszj aludnom” hatsa volt. Fradtan msztam fel az gyrl s tmadtam be a frdmet. Ledobltam a ruhimat, felktttem a hajamat s belltam a zuhany al. Cseppekben hullani kezdett rm a forr vz, ami meleget sugrozva minden porcikmba, jrta t a testemet.

Mikzben zuhanyoztam azon gondolkodtam, hogy taln ma mgsem kne elmennem Danielkhez. Ha viszont nem megyek el, akkor gyvnak fogok tnni s Dannynek lenne igaza. Azt pedig nem lehet. ltalban nekem van igazam, nem hagyhatom, hogy most ez ne gy legyen.

Elmegyek.

 

Elzrtam a vizet s alaposan ttrltem magam. Kivettem a szekrnyembl egy knyelmesnek tn ruht, majd gyorsan magamra vettem. Kibontottam a hajam s thztam rajta a fst prszor. A szemembe lg tincseket htra csatoltam s elgedetten stltam le a lpcsn.

- Elvigyelek? – krdezte Elza.

- Ksz, nem kell. – vlaszoltam kicsit ridegen. Mg mindig haragudtam r kicsit, amirt ebbe kevert bele. Sosem rtettem mirt kell mindig felkavarnia az letemet. Mirt nem rl annak, hogy nem lettem depresszis? Sosem fogom megrteni.

- Meddig fogod ezt csinlni?

- Mit?

- Hogy durcskodsz…

- Azt vrtad, hogy majd a nyakadba ugrok?

- Nem… azt nem vrtam… de nem j jra Daniellel tallkozni?

- Elza… Danny utl engem… tudod milyen rzs mindennap belenzni valaki olyan szembe, aki teljes szvbl utl tged? – grimaszoltam, majd kivettem egy almt a kosrbl.

- Reggelizhetnl nha valami normlisabb telt.

- Ms anya rlne neki, ha a gyereke csak almt reggelizne…

- Brooke…

- Mennem kell… szia. – viharzottam el, mieltt megint belekezd valami pszicho dumba.

Kilptem az utcra s elindultam a pr saroknyira lv hz fel. Belenyltam a kabt zsebembe, hogy kivegyem belle a zenelejtszm, de nem talltam. Rgtn eszembe jutott anym. Biztosan ezt is eltette a dolgaimmal egytt. Fel nem foghatom, hogy mi rtelme van annak, hogy elvette a mobilomat s az sszes tbbi dolgomat.

Lehajtott fejjel mentem tovbb az ton. Lgy szell fjta htra hajamat s sodorta el mellettem a leveleket. Egy picit oldalra fordtottam fejemet, ahol pr cica jtszadozott egymssal. Elmosolyodtam, ahogy elmerengtem rajtuk.

- Hallottam, hogy valami klykre kell vigyznod… rszvtem. – lpett mellm egy ismers lny.

- Mina… mit csinlsz te erre ilyen korn? – leltem t.

- Csak Victor hvott, hogy lgjunk egyet…

- Victor? – kerekedtek el a szemeim. – engem nem igazn hvott a balh ta…

- Ht lehet, hogy csak nem vetted szre…

- De te sem hvtl s tulajdonkppen senki sem hvott… ok, nincs mobilom, mert Elza elvette, de tudjtok a msik szmunkat is… - vetettem bartnm szemre a dolgokat.

- H, nyugi mr… holnap a suliban gyis tallkoztunk volna… nem?

- Hnyszor tallkoztatok mr a balh ta?

- Prszor…

- s n egyszer sem jutottam eszetekbe?

- Jaj Brooke… tudtuk, hogy bntetsben vagy…

- Aha. Na, bocs, de tiplizek… hello. – fordultam le az egyik sarkon, csak hogy ne kelljen tovbb Minval fecsersznem. Valamirt a mreg futott el bennem azoktl a dolgoktl, amiket elmondott.

 

Igaz, hogy ezzel a hirtelen lekanyarodssal kerlt kellett tennem, de gy is pr perc mlva ott voltam a hznl. Nem mentem be azonnal. Egy kicsit meglltam eltte s elgondolkodtam rajta, hogy tnyleg bemenjek-e. Nem akartam Danny szembe nzni a tegnap este utn.

Lucynak viszont szksge volt arra, hogy valaki vigyzzon r, amg a btyja dolgozik. Ez volt az egyetlen dolog, ami rvett arra, hogy elinduljak s kopogtassak az ajtn.

Az els kopogtatsra nem kaptam vlaszt, ezrt jra megtttem prszor az ajtt az ujjammal kicsit ersebben.

- Szia Brooke! – nyitott ajtt a kislny. Meglepetten nztem r s belptem a hzba.

- Szia… - guggoltam le hozz, majd felvettem az lembe.

- Mr vrtalak… - kezdte babrlni a hajamat.

- Egyedl vagy? – nztem krbe a hzban, mikzben Lucy szobja fel lpdeltem.

- Igen.

- Danny itt hagyott tged egyedl? – csodlkoztam.

- Akkor ment el, amikor hallotta, hogy kopogsz…

- De ht… van hts ajt?

- Persze, hogy van!

- rtem… reggeliztl mr? – tettem le az gyra Lucyt.

- Aha…

- Ok, s nem vagy lmos? Elg korn van mg! – trdeltem le el s nztem fel r.

- De igen! – ugrndozott be az gyba. Utna mentem s rhztam a takart.

- Akkor aludj mg egy kicsit! – mondtam, majd leltem az gya melletti szkre. A kislny szinte azonnal mly, egyenletes szuszogsba kezdett. Azt hittem, majd sokig fog aludni, ezrt is lepet meg, amikor alig egy ra mlva kinyitotta szemeit. Kimszott az gybl s a szekrnye el lpett. n is gy tettem.

- Na, mit akarsz ma felvenni?

- Azt a szoknymat, ami olyan rzsaszn s replnek rajta a pillangk!   

- hm, ok! Mindjrt megkeresem! – benztem a szekrnybe, ahol gondosan sszetrve egymsra voltak pakolva a kis ruhcskk. Szerencsmre egy rzsaszn ruha volt csak a halom kztt, ezrt vatosan kivettem s elgedetten nyugtztam, hogy pont erre a ruhra van szksgnk. A kislnyhoz lptem s egy harisnya felhzsa utn segtettem neki felvenni a ruht is.

- Na s mit akarsz ma csinlni? – krdeztem. Lucy gondolkod arcot vgott ezzel lehetsget adva r, hogy jobban megcsodlhassam. A legszebb kislny volt, akit valaha lttam. Enyhn hullmos vilgosbarna, kicsit szks haja csodlatosan kiemelte hatalmas kk szemeit, melyet hossz szempilli vdtek meg a klvilg kros dolgaitl. Orrt bekrnykeztk apr szeplcskk, amitl bjos arca meglgytotta minden ember szvt.

- Jtsztrre akarok menni! Hintzni meg mszkzni! – ugrndozott az gyon a kislny.

- Nem tudom, hogy kivihetlek-e oda… - vallottam be. Daniel egyszer sem emltette, hogy ki szabad-e vinnem Lucy a hzbl.

- Mirt?

- Nem tudom, hogy a btyd megengedi-e… de n betm a szmt s te megkrdezed tle… ok? – prbltam egyezkedni, hogy ne kelljen a fival beszlnem.

- J mg gy sem hasznlhattam a telefont. – csillant fel Lucy szeme.

- Szuper, akkor gyere… - lltam fel, majd a kezemet nyjtottam a kislny fel. Azonnal mellm pattant s elindult kifele. Kvettem s a telefonhoz mentnk. Leltem a kanapra, majd a kezembe vettem a kszlket. Lucy izgatottan llt velem szemben, mikzben trcsztam. Magam is meglepdtem, hogy mg mindig tudom fejbl Danny szmt, de betudtam a j memrimnak. Hallottam, hogy kicsrg, majd tadtam Lucynak a kszlket.

- Szia Danny! – hallottam, ahogy beszlni kezd a telefonba. – El akarok menni a jtsztrre… de hintzni akarok… j… - hallottam a kisebb sznetekkel megszaktott beszdet, majd Lucy felm nyjtotta a telefont. Meglepetten nztem r, majd tvettem tle.

- Igen? – szltam bele a kagylba.

- Nem kne rvenned Lucyt a telefonlsra…

- De ht…

- Nem kne ennyire gyerekesnek lenned…

- Pont te mondod, aki inkbb kimegy a hts ajtn csak, hogy ne kelljen velem tallkoznia? – vlaszoltam kicsit gnyos hangon.

- n nem… Brooke muszj ezt? Vidd el Lucyt a jtsztrre s ksz.

- Ok. Szia.

- Vrj… vigyzz r…

- Nem kell minden egyes percben elmondanod Daniel… szia. – csaptam le a telefont. Kicsit elviselhetetlen, hogy mita jra tallkoztam Dannyvel egyszeren nem zajlik le gy beszlgets kztnk, hogy ne kapnnk hajba. Nem bzik bennem, pedig nem tettem semmit. Csak megtalltam nmagamat s ki van akadva azon, hogy nem mellette talltam meg. De ht csak fel kellett volna hvnia, miutn eltnt a sulibl.

- Mehetnk? – lpett elm a kislny kezben tartva apr cipjt.

- Segtsek felvenni? – nyjtottam a kezem a cip utn, de elhzta.

- Nem! Fel tudom venni egyedl is… - szaladt az ajthoz, majd lelt a sznyegre. Fellltam s mg lptem. Nztem, ahogy kisebb bajlds utn sikerlt legyznie a lbbelit s beledugta lbait.

Most a cipfzvel kezdett babrlni, de nem jrt sikerrel. Halk szipogsokat hallottam tle, ezrt el lptem s leltem vele szemben.

- Had segtsek… - nyltam oda.

- Nem! Nem! n is tudom… - kiablt rm, majd tolta el kezemet.

- Ne aggdj, ennyi ids korban n mg felhzni sem tudtam a cipmet… - prbltam vigasztalni.

- De n tudom... anyu megtantotta… - trlte le knnyeit.

- Akkor ruld el nekem, hogy anyu hogy tantotta neked…

- Nem tudom… valami flek voltak…

- Flek? Nyuszi flek? – ugrott be hirtelen. Egyszer a suliban ki volt olddva a cipfzm s leestem a lpcsn. Szerencsmre Danny pp ott volt s gy nem lett nagy baj. Akkor kttte be a cipmet s kzben egy mondkt mondott valami nyuszikrl. Biztos voltam benne, hogy Lucyt is ezzel a mdszerrel tantottk.

A kislnyra nztem, majd kiktztem a sajt cipfzmet.

- Szval… - kezdtem bele - a nyuszi megy a hz krl, majd amint ber a meleget ad kis odjba kidugja a kt kis flecskjt. – ktttem be a cipmet.

- Sikerlt! – ugrott fel Lucy, majd tlelt. – Ksznm Brooke!

- Na, menjnk… - simogattam meg a htt. Fellltam s krlnztem. Lttam, hogy egy kulcscsom van az ajtban, ezrt kivettem a helyrl.

– Minden megvan? – krdeztem Lucyt. igent jelezve blogatott, majd kiszaladt az ajtn. Mieltt kilptem levettem az ajt melletti fogasrl Lucy kabtjt, aminek a kapucnijba bele volt gyrve a sapkja s slja. Nem tudtam, hogy szksge lesz-e r, de a biztonsg kedvrt elvittem magammal a meleget ad ruhadarabokat. Kilptem s gondosan bezrtam magam mgtt az ajtt.

- Figyelj, nem fzol? – siettem oda a kislnyhoz, aki megllt a kapunl.

- Nem... – vlaszolt.
- Azrt szeretnm, ha belebjnl a kabtodba... gyere. – tartottam ki a dzsekit, hogy knnyebben beledughassa kis kezeit.  rltem neki, hogy engedelmesen felvette a kabtot. Leguggoltam s egy picit sszehztam neki.

Ktpercnyire volt tlnk a jtsztr, ezrt elg hamar odartnk. A mszkkon volt mr pr kisebb gyerek, akiket a padon l desanyjuk felgyelt. Nem igazn tartoztam a tipikus anyk kz, ezrt inkbb meglltam az egyik libikka mellett s a korltnak dltem. Lucy azonnal jtszadozni kezdett az egyik mszkn.

 

folyt. 3/2

 
navigation
 
♥ Site Infos ♥

Szerkeszt: Nicky
Tma: Regnyek
Induls: 2009. 01. 24. (ebben a formban)
Bngsz: Mozzila
Felbonts: 1024768

 
Partner Sites

 

 

 

♥ Log In ♥
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Elite Affiliates

 
Top Affiliates
rj a chatbe, vagy a VK-ba ha be akarsz kerlni
 
♥ Szmll ♥
Induls: 2007-05-22
 

menu

regnyek

Regnyek
 
 

 

 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!